Újabb alkotóköri sikerek!


Jól indult a 2020-as év iskolánk alkotókörének! A Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred parancsnoka „HON- VÉDD!” - A MAGYAR TÖRTÉNELEM KATONÁI KÉPEKBEN címmel rajzpályázatot hirdetett a Budapesti, Pest megyei és a dunántúli megyék általános- és középfokú oktatási intézmények tanulói számára. A pályázó tanulóknak tanulmányaik alapján kellett kiválasztania a kedvenc korszakát a magyar történelemből és cselekményt, jelenetet ábrázolva bemutatni a kor jellegzetes katonáját, katonáit. A kilenc megyéből beérkező több száz alkotást szakmai zsűri értékelte, melynek eredményeként szakkörünkből Bartus Lili és Plangár Dorina, megosztott első, Fekete Dóra második, Keselyák Zília harmadik díjban részesült, Szabó Anna, Babics Luca különdíjas lett. A beérkező munkák magas színvonala miatt a zsűri szakkörünk minden résztvevőjének dicsérő oklevelet adott. A díjátadásra január 20-án Győrben, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának dísztermében került sor. Külön köszönjük a honvédségnek, hogy díjazottjainkat személyesen szállították a helyszínre!
Gratulálok a díjazottaknak és az Eötvös Alkotókör minden tagjának! 
(kOpE)

Kövessen

Kapcsolat

+36/33 509 540 +36/30 318 3730

Címünk

2510 Dorog, Borbála ltp. 8.

©2018 by Eötvös József Általános Iskola, Dorog. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now