top of page

Tiszafüredi tábor

2019 nyarán ismét megrendezésre került a tiszafüredi tábor. Általában az 5. és a 6. osztályosok szoktak részt venni a csaknem egy hétig tartó vízitáborban, de idén más tanulók számára is lehetővé vált ez a fajta kikapcsolódás.
Közel három órás utazás után érkeztünk Tiszafüredre. Először mindenki elfoglalta a faházát, majd pihenés és szabadfoglalkozás következett. Este tanáraink beszedték az elektromos készülékeinket, és 10 óra felé elérkezett a takarodó ideje. Meggyűlt a bajunk a szúnyogokkal, nehezen ugyan, de sikerült elaludnunk.
Másnap reggel futással indult a nap, majd két csoportra oszlott a társaság. Az egyik csoport kajakozni, kenuzni ment a Tiszára, a másik a helyi termálfürdőt látogatta meg. Nagyjából minden nap hasonlóan telt, kisebb-nagyobb változtatások elsősorban az időjárás miatt következtek be. 
A hazafelé tartó utunk izgalmas volt, mert útközben lerobbant a buszunk, de nagy nehezen, néhány óra utazás után szerencsésen visszaértünk az iskolához.
Gábri Ádám, Juhász Gergő, Varga Kerecsen 8.a

 

bottom of page